| Szávay nehéz győzelme Garbin ellen |
|
Az elején nem játszottam jól, így ellenfelem 4-0-ra elhúzott. Szerencsére, sikerült megfordítanom az első szettet. Aztán, a második szettben már én vezettem 5-3-ra. Ekkor lett volna lehetőségem a játszma megnyerésére, de egy elég gyenge gémet játszottam, aztán meg szerencséje is volt a vonalat ért ütésekkel és így el is ment a második játszma. A döntő szettben, úgy érzem, nagyot küzdöttünk mind a ketten. Mennyit segített a közönség? Vagy inkább nyomasztó volt hazai pályán játszani? Nagyon nagy segítséget jelentettek, a nehéz szituációkban is ugyanúgy támogattak és bíztattak. Ez nagyon sokat jelentett. Ezért köszönet jár nekik, és remélem, pénteken még többen lesznek. Sok volt a bosszantó, ki nem kényszerített hiba a játékodban. Hogyan lehet ezt a következő meccsen elkerülni? Garbin igazából egy olyan játékos, aki nagyon keveset hibázik és mindent visszaüt, nagyon nehéz ellene úgy játszani, hogy ne hibázzon az ember. Én voltam az, akinek többet kellett kezdeményezni. Igaz, sokat rontottam, de a fontos szituációkból jól jöttem ki a végén. A következő ellenfél a svájci színekben játszó Bacsinszky Tímea. Nagyon nehéz lesz ellene játszani, mert végülis ő is magyar, magyarok a szülei, igaz Svájcban nőtt fel és ráadásul nagyon jó barátnők is vagyunk. Én most arra törekszem, hogy minél jobban regenerálódjak, mert nagyon hosszú volt ez a mérkőzés. A lehető legjobbat szeretném nyújtani. |


























