MagyarEnglish


Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player


Megközelítés:












Shahar Peer kiverte a címvédő Cornet-t
Interjú.


Te okoztad a nap meglepetését. Olyan könnyű volt, mint ahogy azt az eredmény mutatja?

Én nem igazán az eredményeket nézem. Azt hiszem, nagyon jól játszottam, azt tettem, amit kellett. Sikerült a taktikámat végrehajtani, hogy agresszíven játsszak és uraljam a játékot az egész mérkőzésen.

Milyen taktikával készültél ellene?

Most játszottunk először egymás ellen. Az első két játék összesen 18 percig tartott – ez volt számomra a mérkőzés kulcsa. Alize jó játékos, jól védekezik a pálya minden részén és jó helyen van a világranglistán is. Tudtam, hogy következetesen kell játszanom az egész mérkőzés során és ezt meg is valósítottam.

Rákényszerítetted a saját játékodat?

Azt hiszem én voltam az, aki nagyon agresszívan játszott. Megvoltak a nyerő ütéseim és hibázásra kényszerítettem. Agresszív voltam tenyeres és fonák oldalról egyaránt és a hálóhoz is bementem, amikor csak tudtam.

A következő fordulóban a 6. kiemelt Alona Bondarenko az ellenfél.

Utoljára a Federation Kupán játszottunk egymás ellen ez év februárjában Ukrajnában. Szoros meccsen győztem. Kemény játékos, így nem várok könnyű mérkőzést, de ha sikerül azt játszanom, amit ma és olyan agresszíven, akkor jó eredményt érhetek el.