| A címvédő búcsúzott |
|
Továbbra is Anna Smashnova marad az egyetlen, aki meg tudta védeni címét. Shahar Peer hajtotta végre a GDF Suez Grand Prix első igazi meglepetését a címvédő Alizé Cornet legyőzésével. ![]() A világranglista 63. helyén álló versenyző villámrajtot vett, 4-0-ra is elhúzott, amikor Cornet agresszívabb játékot mutatott föl, nyert is két gémet, de a három WTA tornagyőzelemmel rendelkező izraeli 6-2-re behúta az első szettet. A másodikban ellenfelével ellentétben Peer alig ütött ki nem kényszerített hibát, mely 62 60-s győzelemre vezette. A negyeddöntőben Peer a 6. kiemelt Alona Bondarenkoval mérkőzhet majd, akinek szintén mindent bele kellett adnia a román Olaru ellen, de 64 46 64-re győzni tudott. A selejtezőből felkerült horvát Martic a főtáblán is már két győzelemnél jár miután ma 63 62-re legyőzte az ukrán Koryttsevát, a nyolc között pedig a 3. kiemelt Bammer vagy Edina Gallovits lesz az ellenfele. |



























