| Budapest a női tenisz fővárosa lesz a jövő héten |
|
"Budapest a női tenisz fővárosa lesz a jövő héten."- kezdte mondandóját Márky Jenő, a GDF Suez Grand Prix mai sajtótájékoztatóján. „A verseny 1996 óta létezik, az első évben pedig még 105.000 dollár volt az összdíjazás, most azonban már 220.000 dollár, ami hatalmas előrelépés, ráadásul benne vagyunk a világ 40 legelőkelőbb teniszversenye között. Ez nagyon nagy figyelmet irányít ránk hazánkból és a világból is, így nagyon sokan láthatják a minden igényt és a WTA előírásokat is kielégítő létesítményt, mely idén már 3000 férőhelyes.” ![]() „Nagyon örülök, hogy a verseny mezőnye idén újra nagyon erős lesz, szabadkártyával Patty Schnyder is elindul, de a tavalyi győztes Cornet, a korábbi győztes Garbin és persze Szávay Ági is pályára lép majd.” Máryk Jenő azt is elmondta, hogy a center pályát az egykori kiváló teniszezőről, az egyetlen magyar férfi Roland Garros-győztesről, Asbóth Józsefről nevezik majd el, aki 1947-ben Magyarország egyik legnehezebb időszakában tudott hatalmas teljesítményt nyújtani. A versenyről élőben közvetít az M1 és a Sport1 tv is, az adást pedig 24 országba sugározzák majd, de az interneten is nézhető lesz a verseny. A verseny főszponzora, a GDF Suez képviseletében Emanuel Szendroi elmondta, hogy a cég már 18 éve támogatja a női teniszt több országban, így Magyarországon is. Amellett, hogy az utánpótlás korú játékosokra is odafigyelnek, van egy Team-jük, melybe Ági is beletartozik már három éve, ezt követően pedig aláírták vele új szerződését. |



























