| Ma már a döntő a tét |
|
Lehet, hogy megismétlődik a tavalyi döntő a GDF SUEZ Grand Prix-n? Nagyon izgalmas meccseknek lehettek szemtanúi a GDF SUEZ Grand Prix-ra kilátogatók és azok is, akik a TV képernyőin keresztül figyelték a Római Teniszakadémián zajló eseményeket.
Már a center pálya első meccse sem volt akármilyen, hiszen a lett Sevastova nagyon megdolgoztatta a 2. kiemelt Dulgherut, aki 160 percig tartó mérkőzésen tudott nyerni 67(1) 62 76(4)-ra. A meccsük el is húzta a programot egy kicsit, így az utolsó meccset el is kellet költöztetni a center pályáról.
A második mérkőzésen a tavalyi finalista Patty Schnyder számára sem volt sétagalopp a 8. kiemelt Hercog elleni összecsapás, a svájci több mint kétórás csatában nyert 75 16 64-re.
Ezek a meccset jól előmelegítették a hangulatot a nap legjobban várt mérkőzésére, melyen az utóbbi két év bajnoka, Szávay Ági és a francia Alize Cornet lépett pályára. Ági két éve kikapott a franciától Amerikában, most azonban hazai pályán sikerült a visszavágás, a nap egyetlen kétszettes meccsén 63 61-re nyert, így egy év után újra elődöntőben van a magyar versenyző.
A nap utolsó meccsén a torna meglepetésembere, a cseh Ondraskova újabb bravúrt tudott bemutatni, hiszen a 4. kiemelt spanyol Medina Garriguest egy majdnem három órás csatában tudta legyűrni 75 16 64-re, így élete első WTA elődöntőjét játszhatja.
A mai programot a tavalyi győztes Szávay Ági kezdi délután fél kettőkor a román Dulgheru ellen, majd következik a Schnyder- Ondraskova összecsapás, de ezzel még nincs vége a programnak, hiszen egy páros elődöntőt is láthatnak a nézők. |

.jpg)

























